Matematika
Kedves Hatodikosok!
Lassan érkezgetnek be a feladatok. Vannak még, akiknek
még elmaradásai vannak. Próbáljatok meg együtt haladni a kiadott tananyagokkal,
mert ha elmaradoztok, nehezen fogjátok megérteni a későbbi tananyagokat. Mindig
emlegettem, hogy Matematikából a tananyagok egymásra épülnek, ha nincs meg az
alap nincs mire építeni.
A matematika egyik legfontosabb feladata, hogy a
természeti folyamatokat, a mindennapi életben előforduló összefüggéseket
leírja.
A mai alkalommal egy új témát kezdünk el feldolgozni:
ÖSSZEFÜGGÉSEK,
SZÁZALÉKSZÁMÍTÁS
Ebből az első alkalommal grafikonokat, táblázatokat
fogunk kielemezni.
Grafikonok,
táblázatok
A tankönyv 131. oldalán az 1. példát olvassátok el,
majd a füzetbe másoljátok át a táblázatot és a grafikont.
Majd oldjátok meg a 131. oldal 1. feladatát a füzetbe:
A koordinátarendszerben láthatjátok a motorkerékpáros
mozgását, a vízszintes tengelyen mutatja az eltelt időt, a függőleges tengelyen
a megtett út hosszát. Ez alapján próbáljátok meg kitölteni a táblázatot (csak
le kell olvasni az értékeket).
Ezután a Tk. 132. oldalán a 2. és 3. és az 5. feladat
kérdéseire válaszolj!
Itt a koordinátarendszer vízszintes tengelye mutatja
az eltelt időt, a függőleges tengely a hőmérsékletet Celsius fokban.
A megoldásokat fényképezzétek le és küldjétek el az oktataslempelattila@gmail.com
e-mail címre.
A feladatok beadási
határideje: Április 07. (Kedd)
Figyelj a határidő betartására!
Mindenkinek jó tanulást és kitartást kívánok a
következő óráig!
Lempel Attila
Megjegyzések
Megjegyzés küldése